kerdes

Gyakran Ismételt Kérdések

Doktori cím feltüntetése az okiratokban hogyan történik?

A doktori címet csak az útlevélbe, személyi igazolványba és a házasságlevélbe lehet beírni, ez utóbbiba csak akkor, ha már a házasság megkötése előtt szerezte a címet. A doktori oklevélről kell egy másolat, azt kell mellékelni, és a nevet a dr. címmel együtt kell beírni a kérvénybe.

Írástudatlan, analfabéta: Önéletrajzot hogy ír?

Az ügyintézőnek bediktálja, megteheti a Demokrácia Központ(ok)ban is, csupán bele kell foglalni, hogy önállóan nem képes önéletrajzot írni, ezért azt lediktálta. DE! Mindenkor csakis a kérelem leadásának helyén írja alá, akkor az ügyintéző látja, hogy a nyilatkozatot előtte tették, és a kézjegy a kérelmezőé (PL: 3 db ’X’).

Nagykorú, 18 éves mozgássérült (Down-kóros) számára a szülei kérhetik a magyar honosítást?

Kell a bíróság határozata arról, hogy az illető jogilag cselekvőképtelen. Továbbá kell a polgármesteri hivatal gyámhivatalának a határozata a gondnokkirendelésről (gyámság). Ezeket az okiratot kell lefordíttatni és benyújtani. A gyereknek nem kell megjelennie a konzulátuson, önéletrajzot sem kell írnia és esküt sem kell majd tennie.

Betegségben szenvedők, pl. süketnémák esetén mi a helyes eljárás?

Mivel nem tud beszélni, nem tudja igazolni magyar nyelvtudását, ezért orvosi igazolás szükséges, ezt kell lefordíttatni.

Nem román állampolgár is kérheti a kedvezményes honosítást?

Igen, amennyiben a könnyített honosítási eljárás hatálya alá esik, tudja bizonyítani, hogy felmenői magyar állampolgárok voltak.

A moldvai csángó magyaroknak nincs olyan papírjuk, amely arról szólna, hogy valamely ősük magyar állampolgár lett volna. Van könnyítés a számukra?

Nincs olyan papírjuk, amely arról szólna, hogy valamely ősük magyar állampolgár lett volna. Ezért a törvénybe az került bele, hogy elég a „magyarországi származás valószínűsítése".

Vissza lehet kérni a magyar nevet az állampolgárság megszerzésével együtt? Szabónak hívnak, de Sabau-nak írták át korábban a nevem.

Igen. A névmódosítás választható, három esete van: családnév, keresztnév, vagy csak ékezet módosítása. A névmódosítást személyenként, önálló kérelem-nyomtatványon (megadott űrlap) kell kérelmezni.

Lehet egyszerre magyar igazolványom és magyar állampolgárságom? Kihasználhatom az eddigi kedvezményeket?

Igen. Aki szülőföldjén marad és nem települ át Magyarországra, tehát nem létesít Magyarországon lakóhelyet, továbbra is élvezni fogja a magyar igazolvány által biztosított utazási stb. kedvezményeket.

Lehetek három ország állampolgára is?

Ha valaki a román mellett már rendelkezik egy másik állampolgársággal és harmadikként a magyart is felvenné – a magyar és román jogrend szerint ez lehetséges, a harmadik ország jogrendjének kell utána érdeklődni, lehetővé teszi-e ezt.

Ha megkapom a magyar állampolgárságot, elveszítem a jelenlegi állampolgárságom?

A magyar jogszabályok alapján semmiképpen, hiszen a magyar jogszabályok támogatják a kettős állampolgárságot. Fontos kiemelni, hogy egyes országok jogrendje a „kettős állampolgárságot” különbözőképpen kezeli, és ezen belül is eltérések vannak a kettős státuszhoz fűződő jogkövetkezmények vonatkozásában.

Ha egy kismama a honosítási eljárás során magyar állampolgár lesz, a baba már Magyarorszagon születik, milyen feltételek mellett kapja meg a magyarországi GYES-t?

A magyar jogrendszerben az egészségügyi-, szociális ellátást vagy a közoktatást külön törvények szabályozzák. Magyarországi egészségügyi vagy szociális ellátáshoz a magyarországi lakóhely a kötelező. Ezek nem az állampolgársághoz kötődnek, mert azokra mindenki ott jogosult, ahol nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékot fizet.

Tudom kezeltetni magam magyarországi kórházban az állampolgárság megszerzése után?

A magyar jogrendszerben az egészségügyi-, szociális ellátást vagy a közoktatást külön törvények szabályozzák. Magyarországi egészségügyi vagy szociális ellátáshoz a magyarországi lakóhely a kötelező. Ezek nem az állampolgársághoz kötődnek, mert azokra mindenki ott jogosult, ahol nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékot fizet.

Jár a magyar állampolgársággal a Magyar Köztársaság konzuli védelme?

Konzuli védelem: abban az országban, amelynek Ön szintén állampolgára, ez nem érvényes, azaz ott a Magyar Köztársaság nem nyújthat konzuli védelmet. De pl. Németországban egy erdélyi már igényelheti a magyar konzuli védelmet.

Szavazhatok, ha megszerzem a magyar állampolgárságot?

Jelen pillanatban a magyar állampolgársággal nem jár automatikusan együtt a szavazati jog. A választásokon való részvételhez magyarországi bejegyzett lakóhely szükséges.

Kapok magyar útlevelet is az állampolgárság megszerzésével egyidejűleg?

A magyar állampolgárság megszerzése nem jelenti automatikusan a magyar útlevél megszerzését. Az útlevelet akkor lehet igényelni, ha a kérelmező már magyar állampolgár (megkapta a honosítási okiratot és letette az esküt). Egy külön eljárás indul, amely díjköteles (7-12.000 ft., kb. 44 euró). Tehát az útlevél igényelhető, de csak az állampolgárság megszerzése után.

Kapok az állampolgársággal együtt magyar személyi igazolványt?

Nem, csak azok kaphatnak magyar személyazonosító igazolványt, akik rendelkeznek magyarországi lakóhellyel, tehát például a letelepedettek vagy bevándoroltak. Magyarországi lakóhely nélkül nem jár személyi igazolvány.

Az eskü letétele hogyan zajlik?

Helyszínt lehet választani. Az űrlap kitöltésekor a kérelmező bejelöli, hol szeretné letenni az esküt. Pl. Budapesten adja be a kérelmét, de Csíkszeredába kéri a kiértesítést és ott kívánja letenni az esküt. A kérés elfogadásától számított egy éven belül kell letennie az esküt.

Ha pozitív a döntés, mit kell tennem?

A honosított személy választása szerint állampolgársági esküt vagy fogadalmat tesz, erről tájékoztató levelet fog kapni. Az esküt vagy a fogadalmat a honosított magyarországi polgármester előtt, vagy a magyar külképviselet vezetője előtt teszi le. A cselekvőképtelen személy nevében az esküt vagy fogadalmat a törvényes képviselője teszi le. A honosított a magyar állampolgárságot az eskü vagy fogadalom letételének napján szerzi meg.

Mennyi ideig tart az eljárás?

Az eljárási határidő 3 hónap, de ebbe az időtartamba nem számít bele: -    a hiánypótlásra felhívástól annak teljesítéséig terjedő idő, -    az eljárás felfüggesztésének időtartama (ilyenkor a döntés olyan kérdés elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik),

Ki dönt a honosítási kérelem ügyében?

A közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése alapján a kérelemről a köztársasági elnök dönt. A kérelem benyújtásától számított 4-5 hónap után lehet választ várni.

Hol tudom benyújtani a kérelmet?

-    Magyarországon minden önkormányzatnál, az anyakönyvvezetőnél. -    Magyarországon a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) regionális igazgatóságainál. A leggyorsabb ügyintézés a Budapest, Üllői úti BÁH ügyfélfogadó irodában várható (Üllői út 82. szám) -    Erdélyben és Bukarestben a magyar konzulátusokon:

Csak személyesen lehet benyújtani a kérelmet?

Az állampolgársági kérelmet csak személyesen lehet benyújtani. A 18 év alatti gyerekek és a cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselője (családtagja) adhatja be a kérelmet. A  14-18 év közötti gyerekek is meg kell jelenjenek személyesen a kérelem benyújtásánál, de esetükben nincs szükség külön kérés beadására, mert a szülőkkel egy űrlapon szerepelhetnek. Javasolt az együtt élő családtagok közös kérelem-benyújtása.

Milyen fordításokat fogadnak el a honosítási eljárásban? Kell közjegyző hitelesítse a fordítást?

Aki Erdélyben (Csíkszereda, Kolozsvár) vagy Bukarestben adja be a kérelmet: Az idegen (román) nyelvű okiratokat magyar fordítással kell a kérelemhez csatolni. Nem szükséges a közjegyző pecsétje, elég az engedélyezett (akkreditált) fordító által lefordított okirat. A román igazságügyi minisztérium honlapján kereshető az engedéllyel rendelkező fordítók névsora és engedélyszáma.

Ha valakinek egyszer már elutasították a letelepedési kérelmét, beadhatja újra?

Beadhatja a kérelmet, megvannak az okiratai az irattárban, elég rá hivatkozni, nem kell újra csatolni az igazoló okiratokat.

Aki már tartózkodott huzamosabb ideig Magyarországon, az kapott tartózkodási személyi igazolványt. Hogyan szerezheti meg véglegesen az állampolgárságot?

Amennyiben még nem magyar állampolgár, kérje az állampolgárságot. Ha már magyarországi lakcíme is van, akkor személyi igazolványt kap. Erre egy külön űrlapot kell kitölteni és az állampolgársági kérelemmel együtt benyújtani. Egy fénykép helyett, kettő kell.

Ha valakinek már folyamatban a letelepedése és az eljáráshoz már benyújtotta a felmenői egykori magyar állampolgárságát igazoló anyakönyvi kivonatokat, ezeket fel lehet használni ebben az eljárásban?

Amennyiben a kérelem-nyomtatványon jelzi, hogy az anyakönyvi okmányait eredetben a letelepedési eljáráshoz csatolta, azok hivatalból a honosítási eljáráshoz beszerezhetők.

Mi történik, ha valakinek semmilyen származást igazoló dokumentuma nincs?

Kérelmezni kell egy igazolás kibocsátását a Hadtörténeti Múzeumból, Levéltárból. Egyházaknál, polgármesteri hivataloknál is megvannak a régi anyakönyvek, onnan is igényelhető igazolás, anyakönyvi kivonat.

Nevelőszülőknél levő gyerekek hogyan igazolják a származást?

A felmenők keresztlevelét meg kell szerezni, ha megvannak valahol. Ha nincs szülő – valószínűsíthető a magyar származás. Egyedi esetekben egyedi módon kell eljárni.

Vegyes házasság esetén, ha az egyik fél nem magyar, mi az eljárás?

A román fél tudja-e igazolni a felmenői magyar állampolgárságát, illetve írni és olvasni tud-e magyarul? Erdélyi románok esetében valószínűleg lehetséges, a Regátból származók esetében nehezebb, általában nem tudja igazolni felmenőit és egyházi igazolást sem tud szerezni. Ezekben az esetekben nem kaphatnak magyar állampolgárságot. Annyi könnyítés van, hogy ha Magyarországon telepednek le, 8 helyett 3 évet kell várni az állampolgárságra.

Elvált szülők esetén a kiskorú gyerek hogyan igényelheti az állampolgárságot?

Ha a szülők elváltak, vagy a gyerek születése után köttetett a házasság (újra férjhez ment a nő) és a gyerek igényelni szeretné a magyar állampolgárságot: kell a vér szerinti apa elismervénye, azaz egy Szülői beleegyező nyilatkozat.

Magyar igazolvány is elfogadható igazoló dokumentumként?

A magyar igazolvány nem fogadható el igazoló dokumentumként, mert nem a maga vagy felmenője magyar állampolgárságát igazoló dokumentum.

Egyházi és a polgármesteri hivatal által kibocsátott igazolást is elfogadnak a magyar állampolgárság igazolására?

Igen. Az egyházi és polgármesteri hivatal által kibocsátott kivonatokat, amely születési, házassági, halotti anyakönyvön alapul, elfogadnak. Nem csak az 1895 előtti egyházi anyakönyvi kivonatokat fogadják el.

Kell a kérelemhez mellékelni erkölcsi bizonyítványt?

Nem szükséges, csak az eljáró szerv külön kérésére - egyedi esetekben. Az állampolgársági kérelem (űrlap) tartalmazza a büntetlen előéletről szóló nyilatkozatot is. Elég kitölteni a nyilatkozatot, nem kell rendőrségi erkölcsi bizonyítványt mellékelni! Büntetett előéletűek egyik különleges helyzete a volt politikai foglyoké (1956-ban elítéltek, kommunista megtorlást szenvedők stb.): az önéletrajzukban kell jelezzék ezt, de nem jelent akadályt a magyar állampolgárság megszerzésében.

Az eredeti okiratokat le kell adni a kérelemhez? Például nagyapám katonakönyvét?

A mellékletek közül eredetiben kell a kérelemhez csatolni: a saját születési és a családi állapotot igazoló okiratot (házassági levél, válást igazoló dokumentum, házastárs elhalálozását igazoló dokumentum), míg a többi okirat esetében a hiteles másolat, vagy az eredeti okirat bemutatása is elfogadható (így a kérelem átvevőjénél az eredeti bemutatása mellett is lehetséges másolatot hagyni, aki összevetheti a másolatot az eredetivel).

Mikor tartozott Erdély Magyarországhoz? Miért fontos ez?

Erdély: 1921. július 26-ig Magyarország része Észak-Erdély: 1940. augusztus 30. - 1945. január 20. között Magyarországhoz tartozott

Mi történik, ha hiányzik valamilyen dokumentum a kérelemből?

Lehetőség van a hiánypótlásra. Ha az állampolgársági kérelem hiányos, vagy az elbíráláshoz szükséges okiratokat a kérelmező nem csatolta, az eljáró szervek a hiány pótlására szólítják fel a kérelmezőt és határidőt tűznek ki. A türelmi idő 2-3 hónap. A hiánypótlás teljesítéséig a kérés ügyében dönteni nem lehet.

Milyen okiratokat kell leadni a kérelemhez?

    A Konzulátusra való belépéskor szükséges felmutatni a személyi igazolványt vagy az útlevelet. Legyen róla másolat is. Leadáshoz szükséges dokumentumok:

Hogyan lehet időpontot foglalni?

Az egyszerűsített honosítási kérelem benyújtásához személyesen vagy telefonon lehet időpontot foglalni. -    Magyarországon minden önkormányzatnál -    Erdélyben és Bukarestben a magyar konzulátusokon:

Mennyibe kerül az egyszerűsített honosítási eljárás?

az állampolgársági és a névmódosítási eljárás díjmentes költségek: az okiratok beszerzése és lefordítása, a színes fénykép elkészítése utazási költségek

Mikortól lehet benyújtani az egyszerűsített honosítási (kettős állampolgárság iránti) kérelmet? Meddig lehet benyújtani?

Az egyszerűsített honosítási kérelmet 2011. január 1-jétől lehet benyújtani. Nincs időbeli korlát, tehát akár 2, akár 5 év múlva is lehet élni a lehetőséggel.

Mennyivel lett egyszerűbb az eljárás, miért nevezik könnyített honosításnak?

Nem kell Magyarországon letelepedni a magyar állampolgárság megszerzéséhez, nem kell állampolgársági vizsgát tenni, elegendő a magyar nyelv ismerete és nem kell a magyarországi lakóhelyet és megélhetést igazolni.

Ki kaphat magyar állampolgárságot? Milyen feltételeknek kell eleget tenni?

Egyszerűsített eljárás során állampolgárságot az kaphat, aki a kedvezményes honosítás következő három feltételének megfelel: - maga vagy felmenője magyar állampolgár volt vagy valószínűsíti magyarországi származását,- magyar nyelvtudását igazolja (ezt a kérelmet átvevő szerv ellenőrzi),- a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban.

facebook

Az ötezredik kézdiszéki kérelmező

Az ötezredik kézdiszéki kérelmező

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdiszéki irodájában 2013. március 19-én lezárták a magyar állampolgársági kérelmet tartalmazó ötezredik iratcsomót. Az ötezredik kérelmező a kézdivásárhelyi Dobos Lázár és felesége, Dobos ....

A 14000-ik kérelmezőt köszöntötték kedden Székelyudvarhelyen

A 14000-ik kérelmezőt köszöntötték kedden Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi EMNT-iroda munkatársai örömmel adták át a 14000-ik kérelmezőnek, Ambrus Éva néninek azt az oklevelet, amelyben a szervezet köszönetet mond, hogy élt a lehetőséggel és kérvényezte a magyar állampolgárságot. A 8....

Jubileumi honosítási dosszié

Jubileumi honosítási dosszié

Március első hétvégéjén zárjék le a tizenegyedik honosítási dossziét a szatmárnémeti EMNT-irodában. Veres-Kupán Enikő, az intézmény vezetője a Szatmári Friss Újságnak nyilatkozva elmondta, 2011. január harmadikától tartó mun....

Honosítás Bélafalván

Honosítás Bélafalván

A kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állampolgársági irodája a tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is folytatja honosítási munkáját a kézdiszéki településeken. A hilibi kiszállást követően a kézdivásárhelyi ir....

11.000 kérelmező Sepsiszentgyörgyön

11.000 kérelmező Sepsiszentgyörgyön

Domokos Attila a 11000. kérelmező a sepsiszentgyörgyi EMNT irodában, akinek összeállították a magyar állampolgársági iratcsomóját. Jakabos Janka-Krisztina EMNT elnök oklevelet nyújtott át Attilának, az iroda munkatársai pedig virág....

Lezárták a tizenötezredik honosítási dossziét

Lezárták a tizenötezredik honosítási dossziét

A tizenötezredik kérelmező honosítási dossziéját zárták le hétfő délelőtt a csíkszeredai demokrácia központban. A megtiszteltetés a csíkszentdomokosi Kristály József kilencgyermekes családapát érte, akit ünnepélyesen fogadtak....

Eseménynaptár

 
Tőkés László PDF

Tokes_Laszlo

A tudás a hatalom!

 

Éppen kilencven évvel ezelőtt, 1921 januárjában a nemzeti autonómia gondolatának atyja, Kós Károly útjára bocsátotta erdélyi önrendelkezésünk programadó nyilatkozatát, a Kiáltó Szót. Ebben számot vetve erőinkkel, a következő megállapításra jut: „Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár, felséges erőgyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyűlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának.

 

Bővebben...
 
Toró T. Tibor PDF

toro.t.tibor.jpgAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében üdvözlöm tisztelt látogatóinkat

 

Jólesik ezt így leírni, hiszen túl azon, hogy hosszú, remélhetőleg egyenes út előtt állunk, azt sem feledhetem, hogy milyen kanyargós, rögös, akadályokkal telitűzdelt utat tettünk meg idáig. Mert egyfajta révbe érés a Demokrácia Központok elindulása: nyugodtan dolgozhatunk.

Munkatársaink nyugodtan tehetnek azon célok megvalósításáért, melyekért gyakorlatilag 1989 decembere óta vívjuk harcainkat – nemcsak Erdély közéleti porondján.

Ezen a honlapon részletesen megismerhetőek lesznek ezek a célok, ezért itt nem térek ki a részletekre, másra hívom fel inkább figyelmüket. Arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Demokrácia Központjainak munkássága nem valakik ellen folyik, nem múló politikai győzelmekre vágyunk.

 

Bővebben...